Kácsi séta a levegőben

3D low-poly model és animációs egyperces, 2015. Felújítva: 2019

Adatok:

Program: Blender 3D.
Készült: Média és Design Tanszék, Vizuális Művészeti Intézet, Eger
Konzulens: Sipos Levente


Koncepció:

Kács, az eldugott valódi bükkaljai falu vadregényes tájaival, erdős dobjaival kiváló hely a túrázók, turisták számára, én pedig második otthonomnak vallom: színes gyermekkori élmények kötnek hozzá. Szeretném megmutatni, hogy vannak még eldugott, sokak számára fel nem fedezett kis paradicsomok országunkban, melyek megérdemlik a figyelmet a szokásos, ismert látványosságok mellett. Mivel az alkotás folyamata során magam építhettem fel, úgy sajátommá tehettem a falu kis modelljét.


Szinopszis:

Valódi magyar falu térbeli modelljét készítettem el a méretarányok figyelembevételével. Ami az ábrázolást illeti, a digitális térbeli leképezést választottam, így nemcsak a levegőből mutathattam panorámaképet, hanem virtuális kamera animálásával olyan mozgást érhettem el, melyet a valóságban lehetetlen megvalósítani. A különböző fénybeállítások révén két évszakot és napszakot is láthatunk.

Elkészítés:

A méretarányos modell elkészítése Kács turistatérképének és a Google Maps műholdképének elemzésével kezdődött, majd a tengerszint feletti magasságvonalak értékeinek 3D modellező programba való betáplálásával kezdődött. A térképek segítették az utak síkbeli modellezését, melyet ezután domborzattá emeltem, és elkészítettem a hegyeket. Alacsony poligonszámú modellt készítettem: a kockaházakat variálva, többszörözve és elhelyezve építettem meg a falut. Két külön fénybeállítást használva egymás után rendereltem a nappali és éjszakai verziót. A kamerát bézier-görbén mozgattam, így készült az animáció.

animáció:

Kács térképe a Google Maps-en:

Készítette: Katyina Brigitta
Készült: Média és Design Tanszék, Vizuális Művészeti Intézet, Eger, 2015+2019
Konzulens: Sipos Levente

Vissza a Főoldalra