Gyerekfejem képzelete
Katyina Brigitta naptárja, 2019
Kísérleti naptár design és illusztráció sorozat, készült: 2018-ban
Kísérleti naptár design és illusztráció sorozat, készült: 2018-ban
Programok: Adobe Illustrator, Adobe Photoshop
Készült: Média és
Design Tanszék, Vizuális Művészeti Intézet, Eger
Konzulens:
Szigeti Gábor Csongor
2019. évi naptáromat illusztrációk és rövid történetek kísérik. Témájukat gyermekkori élményeim, fantáziám és saját mesebeli lényeimről készített gyermekrajzaim ihlették. A kiadvány függőleges irányban lapozható, felső lapjain találhatóak a naptár hónapjai, melyeket nem átlagos, hanem kísérleti formában készítettem. Többféle speciális újrahasznosított, textúrás papírra nyomtatva.
A naptár borítóján saját magamat ábrázolom kisgyermekként, arra utalva, hogy a rajzolás utáni vágyam egészen kicsi koromtól kezdődött. Ez az illusztráció bevezetésként szolgál fantáziarajzaim világába.
- Nem túl korai még? - kérdezte csodálkozva a boltos néni édesanyámat, aki színes ceruzákat vásárolt nekem. Másfél évesen kezdtem el rajzolni. Első szavaim között szerepeltek a „jábű”, „gün”, „pipi”, „jahír” és „ia”: melyek a sárga, zöld, piros, fehér és lila színeket jelentették.
Ahogy telt az idő, Anya elkezdett formákat, figurákat tanítani nekem. Rajzolt házat, emberkét, mindennapi tárgyakat, sőt melléjük írta rövid neveiket. Emlékszem, mikor megmutatta, hogyan kell leírni azt, hogy MAMA. Noha olvasni még nem tudtam, a betűk látványa nem volt szokatlan számomra, mivel sok verset, mesét és mondókát olvasott nekem, amikor éppen nem rajzoltunk. Anya ugyanis pedagógus, de kicsi koromban itthon maradt velem és testvéreimmel.
- Én is készítek egy mesés könyvet! - határoztam el magam három és fél éves fejjel, miközben az „Öreg néne őzikéjét” nézegettem. Fogtam egy rajzlapot, felénél kettéhajtottam, és egymást keresztező csíkokat húzogatva felosztottam a felületet. Kedvenc játékaim pálcikafiguráit elevenítettem meg a választóvonalak rácsai között.
- Írd le a mesémet! - nyújtottam oda néhány perc múlva a lapot édesanyámnak, aki csodálkozva nézte az egyszerű, firkás, mégis képregényszerű mozzanatokat az egymást követő cellákban. Elmeséltem neki, mi történik a rajzaimon, s ő ráírta a lap üres részeire, amit mondtam.
“Hopp! Fári leesett a hintáról. Fári papa nevetve csavarja az ormányát. Hopp! Fári éppen most esett le a hintáról. Fári papa hozza a zsebkendőt. Fári felállt, egy kis könny hullt a szeméből. Odament Fári papa Fárihoz, megkérdezte, mit kell csinálni, és azonnal megtörölte a szemét” - diktáltam, majd a fekvő, kettéhajtott papírlapokat egymáshoz ragasztottam, így művem tényleg olyan formájú lett, mint egy könyvecske. Időről időre visszatértem hozzá és újabb élményeimet ábrázoltam benne.
„Az óvodában szépen csúszdázik Pufi Lufi és Fári. Húzza a csíkhúzót (repülőgépet) csúszdázás közben Fári. Leveszi Pufi-Lufi Fári ormányáról a madzagot. Odaadta Fári Pufi-Lufinak a csíkhúzót. Pufi-Lufi szerette, mert a lufik szeretik (megenni).” - írta Anya a diktált mesémet.
Volt egy foszforeszkálós kiselefántom. Nem Fáni, mert ő fiú! Saját élményeimet élte át a kiskönyvemben. Igaz, én még sohasem fogtam repülőgépet, de az óvodában szépen tudtam csúszdázni.
„Piros: állj! Fehér: mehetsz, Apa! ...Jé, ennek a sorompónak kettő feje van! Ez egy sárkány-sorompó. A sorompó felmászik az autónk tetejére, és úgy utazik állomásról állomásra. Vagy nem, ezt úgy hívják, hogy csimpánz-sorompó, mert az autón csimpaszkodik.”
Vidéken laktunk, onnan utaztunk Budapestre. Lenyűgöztek a város magas épületei, a sok-sok autó és a furcsa gépek. A város fényei cseppet ijesztőek, mégis vonzóak voltak számomra. A vasúti fénysorompó volt a kedvencem. A három lámpa lényszerű megjelenést kölcsönzött a gépnek. A fények elhelyezkedése egyszerre tűnt olyannak, mint egy fej érzékszervei, és egy felsőtest jellegzetességei.
Kislány létemre nagyon szerettem matchbox autókkal játszani. Könyvekből utat éptettem, és azon vezetgettem őket. Anyával színes papírból és hurkapálcikákból jelzőlámpát, lecsukható soropót, sőt zászlós rádió-antennát készítettünk a játékautóimnak. - Egyszer apukám megengedte, hogy egy régi, nyitott esővíz-csatornával játsszak. Az volt a lejtős út, és autóim-vonataim vígan gurultak le rajta.
„Pancsi megunta a füvet, inkább megette a fának összes levelét. Szandra nagyot ugrott, és rágcsálni kezdte a faágat. Anyukája figyelmeztette Vizit, hogy ne másszon magasra, mert az veszélyes. Ezért Vizi a legalacsonyabb ágra mászott fel, de az volt a legvékonyabb. Az ügyes Vizecske viszont huncutul rázta hátsóját, vagyis a faágat a magasban. A fa törzse csúszóssá változott, mert Brigivíziló sokszor lecsúszdázott rajta.”
2002-es nyaralásunkon, hétévesen találtam ki Vizit és a barátait. Még nem sejtettem, hogy növekvő létszámú figuráim hozzám nőnek, velem maradnak és velem nőnek majd, barátaim helyett barátaim lesznek. Azt sem, hogy emberi testet rajzolni is segítségükkel tanulok majd meg, mivel a vízilovakból emberszerű lények fejlődnek ki következő tíz év alatt. Ha nagy leszek, filmet készítek róluk, addig viszont elrejtem őket az igazi emberek elől.
Rajz a 2002-es ötleteim alapján
„Volt egyszer egy Gazdi bácsi. Gazdi bácsinak volt sok-sok kutyusa és egy mini-mini picurka udvara. Gazdi bácsi kutyusai nem szerették a mini-mini picurka udvart, ezért kirágták a kerítést. Gazdi bácsi megharagudott, és újjáépítette a mini-mini picurka udvar kerítését. De a kutyusok mindig kirágták a kerítést. Ezért Gazdi bácsi épített egy kicsit nagyobb udvart a mini-mini picurka udvar köré. De a kutyusok a kicsit nagyobb udvar kerítését is kirágták. Gazdi bácsi megépítette a kicsit nagyobb udvar kerítése köré egy sokkal nagyobb udvar kerítését. A kutyusok bizony ezt a kerítést is kirágták. Azóta csak nő és növekedik Gazdi bácsi és kutyusainak udvara...”
Rajz a 2005-ös rajzaim alapján
Elbújtam az asztal alá, mert megijesztett egy dinoszaurusz. Később bátorságot vettem, és biztattam magam: hiszen én szeretem az őslényeket... Volt egy számítógépes programom, ahol egy barlangszerű múzeumban ismerkedtem az interaktív dinókkal. Kiástam csontjaikat, majd életre keltek, és fel-felbukkantak furcsa hangokat hallatva az alagút egyes helyein.
A CD azonban meghibásodott, sokáig nem tudtam vele játszani. A
programra vágyakozva látványterves füzetet készítettem saját dinós
játékomról, melyet én fogok megírni, ha nagy leszek. Éjszakánként is
álmodtam a megvalósított programról.
- Még mindig vízilovakat és őslényeket rajzolsz? - csipkelődtek
osztálytársaim.
- Mikor felnőtt leszel, már nem fogsz dinoszauruszokkal és
mesefigurákkal foglalkozni - oktatott ki egy ismerős, mikor tízéves
voltam.
- De igen! - makacskodtam - Nem akarom abbahagyni! - Minduntalan
fejemben csengetek ezek a szavak. Ez tartotta meg a képzeletvilágom
lényeihez fűző köteléket, és a vágyat, hogy egyszer igazi mesés
könyveket, rajzfilmeket, játékprogramot készítsek.
Munkámat bemutattam a CROP MARKS félévi kiállításunkon, 2018-ban, az egri ARKT Művészeti Ellátóban.
Készítette: Katyina Brigitta
Készült: Média és Design Tanszék,
Vizuális Művészeti Intézet, Eger, 2018
Konzulens: Szigeti Gábor Csongor